Véget ért egy kapcsolat, és ilyenkor természetes módon szomorúak vagyunk. Meg kell hagyni magunknak az időt, hogy belül újra békesség legyen, és már ne a múlt hibáin rágódjunk. Tanulni kell a hibákból, de elengedni a múltat, hogy az új kapcsolatunk jobb legyen majd. Nem szabad azonban sokáig gyászolni egy kapcsolatot, mert az egyedüllét addiktív, nagyon hozzá lehet szokni – aminek a következménye a tartós magány lesz. Még akkor is magány, ha nem így érezzük. Minél több társas kapcsolata van az embernek, (legyen az barátok, kollégák, szomszédok), annál inkább “kiéli” magát benne, és így nem veszi észre, hogy valójában magányos. Mert eljönnek a hétvégék, az ünnepek, és mégis csak egyedül van.…

Amikor az ember eldönti, hogy feltöri a régóta műveletlen földecskéjét, ott hátul – mindenféle romantikus gondolatokat forgat a fejében. Szekérderéknyi káposztafejek, dinnyényi eprek lebegnek a képzeletében, de az első év reményei, kudarcai és némi sikere után igencsak megváltozik a véleménye. Az első szezonban ugyanis csőstül jönnek a hibák, amiket csak el lehet követni, és ha ez még nem volna elég – megjelennek a különböző kártevők is. A gyanútlan és rutintalan kertész pedig a szezon végére érve, felteszi a nagy kérdést: megéri e kertészkedni, vagy jobb ha füvesít és megvesz inkább mindent a piacon, vagy a multiknál. Bálint gazda örök lelkesedése, és tanácsai alapján bizony azt kell mondani: igen, megéri. Azonban…