Magazin
-
Emlékkiállítás nyílt Deák Bambáról születésének 100. évfordulója alkalmából
Emlékkiállítás nyílt a Fradi Múzeumban a rekordgólkirály Deák „Bamba” Ferencről abból az alkalomból, hogy a magyar labdarúgás legendás alakja 100 évvel ezelőtt, 1922. január 16-án született. A Groupama Aréna aulájában, a Fradi Múzeum előtt tartott megnyitón Tobak Csaba, a múzeum igazgatója elmondta: a napot fél 10-kor a Farkasréti Temetőben, a kiváló csatár sírjának megkoszorúzásával kezdték. Köszönetet mondott a Puskás Intézet vezetőjének, Balogh Balázsnak, mert a kiállítás a közreműködésükkel jöhetett létre. Felidézte, hogy a kitűnő lövőerővel rendelkező Deák „Bamba” Ferenc minden idegszálával érezte a kaput, és miután a Szentlőrinci AC színeiben 1945-46-ban 34 mérkőzésen máig világrekordot jelentő 66 találattal lett gólkirály, úgy került a Ferencvároshoz, hogy a szurkolók kalapozták össze annak…
-
A CBD olaj hatásai az egészségünkre – mi a titok?
Mielőtt felsorolnánk, melyek pontosan a CBD olaj hatásai az ember szervezetére, kiemelnénk, hogy a közhiedelemmel ellentétben a CBD nem tartalmaz tetrahidrokannabinolt, tehát azt az anyagot, amely a kábító hatásért felelős. Gyakran keverik a THC-vel, azonban a különbség nagymértékű. A CBD olaj megoldás lehet több egészségügyi rendellenesség, gond esetén, vagy azok tüneteinek csökkentésében. Ezek közé tartozik többek között a depresszió, szorongás, alvászavar, bőrbetegségek (akné, eltömődött pórusok stb.), de neurológiai zavarokra is pozitív hatást gyakorolhat. A CBD olaj hatásai a szervezetre Fontos tudni, hogy a szervezetünket nagymértékben befolyásolja az úgynevezett endokannabinoid-rendszer, amely a hétköznapokban számunkra kiemelt fontosságú tevékenységekre fejt ki hatást. Amennyiben felborul a megfelelő működése, olyan tünetek jelentkezhetnek, mint a rossz…
-
Freemail fiók egyszerűsége
A legnagyobb hazai ingyenes levelezőrendszer már több, mint 2 millió felhasználóval büszkélkedhet. Nem is csoda, hiszen költségmentes, felhasználóbarát és egyszerű a használata. A Freemail belépéshez csak internet szükséges. A regisztráció után a Freemail bejelentkezés csak egy pillanatba kerül. Nyissuk meg a weboldalt, adjuk meg a regisztrált felhasználónevet és jelszót, majd kattintsunk a belépésre. Az oldal egyenesen a bejövő levelekhez irányít. Ezeket érdemes beállítani Az egyszerűség kedvéért van arra lehetőség, hogy a Freemail bejelentkezés során beállítsuk azt, hogy az adott számítógépen vagy telefonon maradjon bejelentkezve az e-mail fiókunkba. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy pipáljuk ki a ’maradjon bejelentkezve’ opciót.Fontos, hogy ezt az opciót csak saját számítógépen, laptopon vagy telefonon alkalmazzuk,…
-
Hogyan spórolj Karácsonykor?
Decemberben, az év utolsó hónapjában van a legnagyobb ünnepünk, a Karácsony. Ezt a háromnapos ünnepet várjuk talán a legjobban az évben, ahogy közeleg, mindent ehhez viszonyítunk: “majd Karácsonykor pihenünk”, “Ezt szeretném Karácsonyra”, “Ez vagy lesz a menü Karácsonykor” és a többi. Azonban a pénztárcánk nagyon megsínyli, ha nem viszünk valamiféle rendszert a költekezésbe, ha nem szabunk gátat annak, ahogy a bankók kirepülnek a kezünkből. Hajlamosak vagyunk megvenni a második, harmadik, negyedik ajándékot is a családnak, különösen ha gyerekünkről van szó. De vajon tényleg meg kell-e venni mindezeket? Nem lenne elég csak egy-két ajándék, a legnagyobbak? Ajándékozni öröm, tudjuk, de csak addig öröm, amíg fel nem vesszük a hitelt miatta, amit…
-
Hogyan beszélgessünk kamasz gyerekünkkel?
Mindenki átesett a kamaszkoron, de nem mindenki szeret rá visszaemlékezni. Arra azért emlékszünk, hogy hirtelen minden tótágast állt, eléggé furák voltak az érzelmeink, és nem igazán akartunk a szülőkkel beszélgetni semmiről. Mi volt a suliban? – kérdezték, és bár eladdig lelkesen meséltünk, hirtelen mindig ugyanaz volt a válasz: semmi. Ezt a kort az elszigetelődés és a hormonális változások jellemzik, amiket sokszor maga a kamasz sem ért. Erős hangulatingadozások jellemzik, és néha bizony ellenséges is. A pszichológusok hangsúlyozzák, hogy ez természetes folyamat a kamaszoknál, felesleges tehát a szülőnek ostoroznia magát, ha a gyerek nehezen türtőzteti magát, felesel, és olyan dolgokat csinál, amik azelőtt eszébe sem jutottak volna. Erikson pszichoszociális fejlődéselméletében hangsúlyozza,…
-
Ne akarj mindenkinek megfelelni
Nagyon jó és szép dolog, ha meghallgatod mások véleményét, és ha jónak tűnik, meg is fogadod. De nem szabad mások véleménye alapján élni az életed, magyarán: ne akarj mindenkinek megfelelni. Az életedben csak te vagy kompetens, csak te tudhatod, hogy mi fér még bele az idődbe, életedbe. Csak te tudhatod, hogy neked jó e egy kapcsolat avagy sem. Ha csak azzal foglalkozol, hogy a környezeted boldoggá tedd, végül te leszel boldogtalan. Ha mindenkinek mindent megteszel, és csak az ő szemükben méred magad, hamar kimerülsz, és elfogy az életerőd is. Ezért igenis a sarkadra kell állnod, és ha kell, határozottan meg kell védened a határaidat. Hogyan legyél kicsit önzőbb? Hogyan legyél…
-
Hogyan kezdjünk újra randizni
Véget ért egy kapcsolat, és ilyenkor természetes módon szomorúak vagyunk. Meg kell hagyni magunknak az időt, hogy belül újra békesség legyen, és már ne a múlt hibáin rágódjunk. Tanulni kell a hibákból, de elengedni a múltat, hogy az új kapcsolatunk jobb legyen majd. Nem szabad azonban sokáig gyászolni egy kapcsolatot, mert az egyedüllét addiktív, nagyon hozzá lehet szokni – aminek a következménye a tartós magány lesz. Még akkor is magány, ha nem így érezzük. Minél több társas kapcsolata van az embernek, (legyen az barátok, kollégák, szomszédok), annál inkább “kiéli” magát benne, és így nem veszi észre, hogy valójában magányos. Mert eljönnek a hétvégék, az ünnepek, és mégis csak egyedül van.…
-
Mit tegyünk szakítás után?
Ha eljött a nehéz pillanat, amikor kimondtuk, hogy vége a kapcsolatnak, az első reakció sokszor a megkönnyebbülés. Megkönnyebbülünk, hogy vége, hogy kimondtuk, amin már egy ideje rágódunk, és talán hazafelé betérünk egy cukrászdába is. Persze nem mindig mi szakítunk, olykor velünk szakítanak. Ez aztán cseppet sem felemelő, és egyáltalán nem hoz megkönnyebbülést, legalábbis jó ideig még nem így érezzük. Sajog a lelkünk, és mindenről az jut eszünkbe, akivel együtt voltunk, és akit még most is szeretünk. Nehéz elképzelni az életet nélküle, és talán már nem is emlékszünk, hogy egyáltalán milyen volt előtte az életünk. Nagy igazságot mond a költő Pedig nagy igazságot mond ki a költő, Fodor Ákos, amikor egy…
-
Megéri kertészkedni?
Amikor az ember eldönti, hogy feltöri a régóta műveletlen földecskéjét, ott hátul – mindenféle romantikus gondolatokat forgat a fejében. Szekérderéknyi káposztafejek, dinnyényi eprek lebegnek a képzeletében, de az első év reményei, kudarcai és némi sikere után igencsak megváltozik a véleménye. Az első szezonban ugyanis csőstül jönnek a hibák, amiket csak el lehet követni, és ha ez még nem volna elég – megjelennek a különböző kártevők is. A gyanútlan és rutintalan kertész pedig a szezon végére érve, felteszi a nagy kérdést: megéri e kertészkedni, vagy jobb ha füvesít és megvesz inkább mindent a piacon, vagy a multiknál. Bálint gazda örök lelkesedése, és tanácsai alapján bizony azt kell mondani: igen, megéri. Azonban…
-
Ilyen hobbit válassz, hogy felkeltsd mások figyelmét
Mindenkinek kell valamilyen hobbi, de legalábbis szüksége lenne rá. A hobbi kikapcsol, oldja a mindennapi stressz nyomását, felüdít, ráadásul új barátokra is szert tehetsz általa. Akinek van kedvenc elfoglaltsága, könnyebben viseli a sok gondot, az élet megpróbáltatásait, és nem olyan egyhangúan telnek a napjai, mert a szürke hétköznapok monotonitását felváltja a hobbijával eltöltött színes idő. Szerencsére ma már trendi is, hogy legyen valami hobbink. Nagyon gyakori szabadidős elfoglaltság a kreatív alkotás, pl. a hobbi bútorfestés, vagy a szalvéta technika, esetleg a kézimunka, fotózás, stb. A hobbi tárháza annyira széles, amennyire színesek és változatosak vagyunk mi emberek. Mostanában a formatorták készítése is nagyon népszerű lett, és a tortadíszítés is. Sokan már…