Ha eljött a nehéz pillanat, amikor kimondtuk, hogy vége a kapcsolatnak, az első reakció sokszor a megkönnyebbülés. Megkönnyebbülünk, hogy vége, hogy kimondtuk, amin már egy ideje rágódunk, és talán hazafelé betérünk egy cukrászdába is.
Persze nem mindig mi szakítunk, olykor velünk szakítanak. Ez aztán cseppet sem felemelő, és egyáltalán nem hoz megkönnyebbülést, legalábbis jó ideig még nem így érezzük.
Sajog a lelkünk, és mindenről az jut eszünkbe, akivel együtt voltunk, és akit még most is szeretünk. Nehéz elképzelni az életet nélküle, és talán már nem is emlékszünk, hogy egyáltalán milyen volt előtte az életünk.
Nagy igazságot mond a költő
Pedig nagy igazságot mond ki a költő, Fodor Ákos, amikor egy haikuban azt írja, hogy minden veszteség fájdalomba csomagolt megkönnyebbülés. Hiszen nagyon sokszor mi is érezzük, hogy valami nem jó, valami nem úgy működik már, mint régen, de valamiért nem tesszük meg a végső lépést.
Ez lehet kényelem miatt, vagy mert nem akarunk egyedül maradni és azt gondoljuk, hogy jobb, mint egyedül. Egyszóval a szakítás után sokféle érzés tör ránk, melyek örvénye néha úgy lehúz, hogy vissza kívánjuk fordítani az egészet.
Ne tegyük! Az újraindított kapcsolatok általában nem tartanak már sokáig, és sokszor csak nyűglődés mindkét félnek. Egy nagy megbeszélés után mindkét fél modorosan próbálkozik, hogy az összetört szerelem darabkáit összeillesszék, de sokszor az első koccanásnál darabjaira hullik megint.
Ha mi szakítottunk, ne felejtsük, nem véletlenül szakítottunk. Annak is fáj, aki szakított; de akit elhagytak, annak még rosszabb.
A lelki fájdalom enyhítésére szerencsére sok eszköz adott. Tudni kell azonban, hogy ne onnan várjuk az enyhülést, ahonnan kaptuk. Magyarán: ne a volt partnerrel akarjuk ezt megbeszélni és feldolgozni.
Ne nézegessük a közösségi médiában, de keressünk kapcsolati pontokat vele, és egyáltalán: próbáljuk meg elengedni. Ne kövessünk el ugyanakkor triviális hibákat sem: pl. ne ugorjunk kapcsolatból kapcsolatba, hagyjunk időt magunknak.
